O-Clean Szeged: professzionális takarítás, szakértelemmel
  • +36 70 677-52-74

Önnek is segíthetünk?

Baktériumok, vírusok, gombák, szennyezések, kellemetlen szagok semlegísítése ózon segítségével. Bárhol, bármikor!

Kérjen időpontot most!

ÓZON VS. COVID-19

Hatásos-e egyáltalán az ózon a koronavírussal szemben? Hogyan is működik a gyakorlatban az ózonos fertőtlenítés? A következőkben ezekre a kérdésekre keresem a választ.

A témával kapcsolatban több cikk és tanulmány is foglalkozik, azonban én mégis Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológia Intézetének virológus professzorának gondolatait venném alapul (a HVG cikke alapján). Ennek egyik legfőbb oka, hogy jómagam abban a szerencsés helyzetben lehetek, hogy személyesen is megismerhettem a professzor urat. Diákja voltam néhány kurzus erejéig és olyan mély hatást gyakorolt rám gondolkodásmódjával és világnézetével, amelyek azóta is meghatározzák az életem több területét.

A könnyebb érthetőség kedvéért a professzor úr először a vírus működéséről és felépítésről beszélt:

"A vírust egy zsírszerű anyagokból (lipidekből) és fehérjékből álló membrán veszi körül. Ennek szerkezete elengedhetetlenül szükséges a fertőzéshez: az egyik fehérje kötődik a nyálkahártya sejtjeink felszínén található ACE2 fehérjénkhez, majd a vírusfehérje kiváltja a sejt- és a vírus membránjának összeolvadását. Így kerül a vírus örökítőanyaga a sejtünkbe, ahol el tudja indítani a vírus szaporodását és a sejt pusztulását. A vírusmembrán összetétele nagyon hasonlít a sejtmembrán alkotóihoz, hiszen a vírus onnan szerzi be a szükséges nyersanyagokat"

"A lipidek egy része telítetlen zsírsavakat tartalmaz, amelyek oxigén jelenlétében károsodnak, ózon jelenlétében pedig peroxidálódnak, ami a fizikai tulajdonságaikat is alapvetően megváltoztatja. De a fehérjék is érzékenyek az oxidációra, szerkezetük teljesen átalakulhat. A vírus oxigén jelenlétében – különösen ha a nyálcseppek kiszáradnak – rövid időn belül veszít fertőzőképességéből. A radioaktív izotópokhoz hasonlóan a körülményektől függő féléletidővel folyamatosan inaktiválódik. Ezt a folyamatot az ózon rendkívül felgyorsítja, pillanatszerűen hatástalanítja a vírust" – tette hozzá Duda Ernő, aki azért arra is figyelmeztetett, hogy az ózonnal nagyon óvatosan kell dolgozni, mert a tüdőhólyagocskák sejtjeinek membránja a vírusmembránhoz hasonlóan érzékeny, nagyon alacsony ózonkoncentrációtól is károsodik.” – nyilatkozta a professzor.

Összességében tehát elmondható, hogy hatékonyan védekezhetünk a COVID 19-el szemben, azonban az ózon alkalmazásakor körültekintőnek kell lennünk, hiszen nem csak a vírusban, de a saját szervezetünkben is kárt tehetünk. Az utóbbiakra tekintettel célszerű az ilyesfajta fertőtlenítést profikra bízni!



TOVÁBBI CIKKEK

Segíthetünk Önnek is ózonos fertőtlenítésben?